India 2.0
Sziasztok! Újra úton vagyok, a változatosság kedvéért Indiában. Most azt találtam ki, hogy megrendeléseket teljesítek céges háttérrel magánszemélyeknek, vállalkozásoknak. Bárminek utánajárok, és megveszem, elküldöm, ha legálisan kereskedhetek vele. Tehát drogok, fegyverek, rabszolga-lányok kizárva. Ehhez létre fogok hozni egy blogot, ahová különböző árukról képeket, árajánlatokat is felteszek, nem csak útleírást. Delhiből jelentkezem majd először ajánlatokkal, ahol végtelen az áruválaszték, utána Alangba megyek, ami egy hajóbontó telep, majd Goára, ahonnét főleg ruhát, ékszert, függőágyat érdemes küldeni.
Január 8-án délután indultam Budapestről, Isztambulban átszálltam, és másnap hajnalban megérkeztem Mumbai-ba, amit a brit időkben Bombay-nak hívtak. Még a reptéren találkoztam két magyar sráccal, akiket alighanem meglátogatok, ha Goára érek. Fogtam egy taxit az Andheri vasútállomásra, hogy onnét HÉV-vel bemenjek a belvárosba. A taxis azért mutatott egy szállást, ami szerinte olcsó, szerintem meg piszok drága. Dumáltunk útközben, valahogy Kőrösi Csoma is szóba került, és végül kitaláltam, hogy a knowledge szót keresi, miután öt percig ismételgette, hogy wisdom. Bombay drága hely, nem akartam költekezni, és estére már megvolt a vonatjegyem Kolkata (Kalkutta) felé, így nem vettem ki szállást, pedig igencsak igényeltem volna. Kóvályogtam a városban, és egy parkban szundítottam kicsit, amíg egy árvagyerek mellettem üldögélt, akinek az útikönyvem térképei tetszettek leginkább, egyébként nem sokat tudtunk kommunikálni a nyelvi nehézségek miatt, kicsit odébb meg krikettmeccsek zajlottak. Este vonatra ültem. A hivatalosan 38 órás vonatozásból végül 43,5 óra lett, ráadásul az utastársak jellemzően nem beszéltek angolul, bár egyébként tök kedvesek voltak. Így útközben kiolvastam egy könyvet, amit még Bombay-ban vettem, ettem egy egg-biryanit, és reméltem, hogy nem lesz túlzás így az út elején egy tojásos, vasúti főttétel, de egyelőre az immun-rendszeremet nem terheltem túl vele.
Kalkuttába tegnap délután ötkor érkeztem, és mivel nem tudtam megegyezni a taxisokkal emberi árban, és nem volt kedvem utánajárni, hogy melyik busszal tudok megfelelő irányba menni, ezért legyalogoltam kb. két kilométert, ami a dugó miatt gyorsabb is volt, mint kocsival, csak kissé megterhelő két nagy-hátizsákkal, mert hoztam barátoknak apróságokat ajándékba, meg egy csomó szaloncukrot, csokimikulást, amit Karácsony utáni leárazáson vettem, a Turkish Airlines-nál meg úgyis lehet 30+8 kg-ot hozni magammal. Ahol a dugó megszűnt, ott fogtam egy taxit, és hipp-hopp itt is voltam Muzaffar barátom utazási irodájánál, majd a lakásban, amit a fivéreivel négyen bérelnek. Azóta is megy az ismerősökkel találkozás, örvendezés, evés-ivás, képek mutogatása (nem képmutatás 🙂 ), sztorizgatás. Délután voltunk csapatostul a parkban, ahol most tömegek gyűlnek, mert valami jelentős ünnep zaljik, főleg száz kilométerre dél felé a tengerparton. Most akadt néhány órám egyedül árammal, internettel, így gondoltam írok nektek.
A legutóbb idáig írtam az útleírást, azóta hanyagoltam, bár a termékbemutató posztok majdnem mindent elmondanak a Delhiben töltött időről.
Kolkata. Csak azért sem fogok állandóan Kalkuttát írni, megpróbálok átszokni az új névre, pedig olvasmányélményeim miatt az előző névhez inkább fűznek érzelmek. A helyiek is gyakran a gyarmati nevet használják, főleg Mumbai/Bombay-ben. Ezek márkanevekké váltak, a lecserélésükkel a hírükből vesztenek. A Schönherz kollégium is megvétózta ezzel az indokkal a rendszer-váltáskor a névváltoztatást. Tehát Kolkata. Jó volt régi barátokkal találkozni, főleg Muzaffarral, őt 2005 óta ismerem. Három fivérével, Tapas kollegájával, piaci árus baráti körével, nagybátyjával egyéb ismerősökkel elrepült az az egy hét, amit ott töltöttem. Két éve nézegettem látványosságokat, most ezt hanyagoltam, csak a parkba mentünk ki néhányadmagunkkal, amikor a tengerparton zajló nagy ünnepség helyi vetületének keretében saddhu-kat, szent embereket is lehetett látni. Ezek jórészt szakállas, rasztahajú emberek, gyakran meztelenül, és némelyikük produkálja is magát a nagyérdeműnek. Van amelyik áldást oszt, van aki prédikál, és láttunk olyat, aki valami nehéz dolgot szokott megemelni úgy, hogy a péniszét rácsomózza egy rúdra, de amíg várakoztunk, addig nem jött össze neki a rácsomózás, szerintem totál be volt tépve. Ezek majdnem mind folyamatosan füvet, hasist szívnak a chillum-jukból, az itt általános egyenes, kiöblösödő pipaszerűségből. Ezután pár órát a Mohamedan Sporting Club lelátóján töltöttünk, fociedzés ment. A sok Karácsony utáni leárazáson vett szaloncukor mind elfogyott Kolkatában, odavoltak érte. A bolhapiacon 250 Ft-ért vett zippo-szerű öngyújtók és a 300 Ft-os svajci-szerű bicskák is boldog tulajdonosokra leltek. Persze Kolkatában elkezdtem tájékozódni az üzleti lehetőségek felől, Muzza egy barátjának a boltjába is elmentem, aki azt mondta, hogy fel akarja számolni, és beszerzési ár 60-70%-áért eladná a készletet. Be is fotóztam a kínálatát, majd néhány termék árát megkérdeztem, és jóval többet mondott, mint amennyiért Delhiben én meg tudom venni, így posztot sem írtam róla, talán a képeket majd egyszer feltöltöm. Vittem magammal egy törött képernyőjű mobilt, amit otthon nem érte volna meg megjavíttatni. Ezt 600 INR-ért megjavítottak, és 200-ért állítólag kikódoltak.
Bő egy hét múlva fogtam egy vonatot Delhi felé. Ez is eltartott vagy másfél napig. A vonatról leszállva segítettem egy kínai srácnak, Shang-nak tájékozódni, majd elvittem a Bajrang hotelbe, ahol mindig megszállok. Megmutattam neki néhány jó boltot, mert ő is szeretne Indiából Kínába importálni dolgokat. Két éve van Indiában, egy évet tanult Bangalore-ban, egy éve utazgat. Néhány nap után átköltözött egy másik szállásra, mert hiányolta a melegvizes zuhanyt, hiába van a Bajrang-ban is melegvíz délelőtt két órán keresztül, amit vödörbe lehet ereszteni a csapból, és a zuhanyzóban valahogy keverni a hidegvízzel, és lemosakodni. Így ő ki is került a képből, pedig reméltem, hogy lesz egy kínai kapcsolatom. Delhiben az időm nagy része azzal telt, hogy jártam a várost, termékeket fotóztam, árakat kérdeztem bizalmatlan kereskedőktől, és kapcsolatot építettem. A kapcsolatépítés rész kifejezetten szórakoztató volt.
Mubarak egy kasmíri kereskedő, akinek van egy kis boltja a Paharganj-ban, és alighanem bő tíz éve ismerem, de csak most mélyítettük el a barátságunkat. Esténként a boltja fölötti helyiségben ittuk a whiskey-t, ettük az erőpaprikába forgatott, daraboltan sütött halaal (muszlim módra kóservágott) csirkecombot, és félrészegen, őszintén beszélgettünk. Ebben Hilal, a fiatal partnere is részt vett. Hilal is kasmíri, profi ács (és/vagy asztalos, a carpenter szó nem egyértelmű), és néhány hónapja jött csak Delhibe, hogy betársuljon Muba boltjába, ahol főleg sálakat, köveket árulnak. Muba nem járt iskolába, az angolul olvasás is nehezére esik, ennek ellenére profi kereskedő, aki inkább hagyja elmenni a vevőt, mint hogy egy sálról azt hazudja, hogy pasmina. Ő a visszatérő vevőkre pályázik, örök barátságra. Bejárta velem a várost, elvitt helyekre, és az árusokat arra kérte, hogy közvetlenül nekem mondják a nagyker árat közvetítői díj nélkül. Sok idejét vesztegette rám, sok üzlettől esett így el, de abban bízik, hogy ha én pénzt csinálok, akkor neki is jut valami. Ő fizette állandóan a csirkét és a whiskey-t, aludtam a lakásukon is. Én odaadtam nekik a Kolkatában megjavíttatott mobilt, ami mégsem volt kikódolva, február 20 előtt ez lehetetlen volt. Ha akarják, majd kikódoltatják. Azt a feltételt szabtam, hogy legyen e-mail-jük és facebook-juk, és azt rendszeresen figyeljék. Mubát el is vittem egy internetező helyre, és létrehoztam neki e-mail-címet, facebook-profilt. Megígértem neki, hogy a LEDes fejlámpámat odaadom neki az utazás végén.
A Paharganj egyik sikátorszerű mellékutcájában volt a Himalaya kitchen. Jó hely, szimpatikus a tulaja is, aki egy nepáli segélyszervezet vezetője. A személyzet is cserélődik folyamatosan, ahogy nepáli fiataloknak ugródeszkát biztosít ott Delhiben. Az egyik pincérrel dumálgattam öt éve. Mondta, hogy el fog biciklizni Európába, hogy az árváknak támogatást szerezzen, akikkel kint dolgozott. A srác három éve eljutott Belgiumba (szerintem bicikli nélkül), onnét Brazíliába, Kanadába, Dubai-ba. Támogatást szerintem nem kapott, dolgozott, ahol tudott. Európában szeretett volna munkavállalási vízumot szerezni, de csak információval tudtam neki segíteni. Mostanra a Himalaya kitchen kiköltözött a Paharnganj főutcájára, a Main Bazaar-ra, ahol összefutottam egy nepáli segélyszervezet kilenctagú női delegátusával, akik megígértették velem, hogy ha üzletileg sikeres lesz ez az út, és idén vissza tudok térni, akkor átruccanok Nepálba néhány hétre árvákat tanítani.
Február 2-án ismét egy másfél napos vonatozásba kezdtem, ezúttal Goára. Amikor a vonat megállt, hogy elengedjen egy másik vonatot, akkor leszálltam cigizni. Ki kell használni az ilyen alkalmat, mert se a vonaton, se az állomásokon nem szabad dohányozni, és megbüntethet a rendőr. Mondjuk a WC-n bele lehet fújni a füstöt a WC-kürtőbe, de ehhez ritkán van kedvem. Szóval egy ilyen nyílt pályás megállásnál észrevettem egy európai srácot két kocsival odébb, aki szintén e szenvedélyének hódolt. Odamentem hozzá, kiderült, hogy a barátjával ők is Arambolba tartanak, így magától adódott, hogy közös tuktukkal menjünk majd, mert éjszaka esélytelen buszt fogni, amúgy is van egy átszállás, összesen vagy két óra. Sip és Eliot (Babu) két 18-19 éves francia srác, akik Laosz, Kína, Nepál után voltak Indiában. Az első éjszakát egy kieső részen töltöttük egy jobb szálláson. Franciaágy + egy matrac 700 INR. Másnap átmentünk az Ave Maria-ba, amit a Pokharában szomszédjukban lakó török lány ajánlott nekik. Ez egy tök jó hely, jó fej alkalmazottak, jó fej visszatérő vendégek. Én is ezután mindig ott fogok megszállni, ha Arambolban járok, ami egyébként is egyik kedvenc helyemmé kezd válni Indiában. Eleinte a tetőn aludtunk a dormitory részen fejenként 100 INR-ért, majd sikerült szobát szereznünk hasonló megoldással, mint az előző szálláson, csak 400-ért. Egy hétig még ott laktak a szobámban, majd továbbutaztak Gokarnára. Egy éjszakát Anjunán töltöttem, ahol végre volt jó internetem. Aznap volt ott Ozora-party, ahol magyar fellépők is voltak, és mindenki odament, mert egy üde színfolt a szokásos progresszív trance-hez képest, ami minden party-n megy. Nekem ugyanolyan zaj volt, mint a többi, hiába ittam hozzá egy kis whiskey-t, nem az én zeném. Egy negyedórát körbesétáltam, de barátaimat nem találtam a tömegben, így visszamentem internetezni. Másnap volt a híres szerdai anjunai vásár. Itt körbenéztem, fotóztam, árakat kérdeztem, írtam is róla posztot. Egy héttel később visszamentem beszerezni a rendelt függőszékeket, hajtűket.
Miután a francia srácok leléptek, Dia, egy venezuelai lány költözött be a szobámba két napra. Mindkét éjszaka volt egy-egy különböző srác az ágyában. Első este Leo, egy finn gyerek, aki kiakadt, hogy a magyar útlevélbe bele van nyomtatva, hogy a magyar törvényeket külföldön is be kell tartani (drogozás), kijelentette, hogy ő egy szabad országban lakik. Megmutatta az útlevelét, amiben minden oldalon egy jávorszarvas látható. Ha gyorsan pörgeted a lapokat, akkor olyan, mintha sétálna. Másnap Flow, egy német srác aludt vele, aki már egy hete Ausztráliába akart továbblépni, hogy pénzt keressen, de inkább Diával kiköltöztek a közeli dzsungelbe. Így egyedül maradtam a szobában, de nem bántam, mert közben megtudtam, hogy Zombor barátom is idetart, akivel két éve szintén Arambolban ismerkedtem meg, és nagyszerű beszélgetőtárs. Néhány ismerős kitalálta, hogy szintén a dzsungelben éjszakázik, így csatlakoztam hozzájuk.
Kerestünk egy nagyjából vízszintes táborhelyet, főzőcskéztünk, ittunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Nem voltak teljesen felkészültek a társaim, így jól jött, hogy van bicskám, fejlámpám, öngyújtóm. A néhány nappal azelőtt takarónak vett függőágyamon, és a vékony hálózsákomban egy svéd lány aludt, aki nem igazán érezte biztonságban magát az erdőben. Rajtam kívül mindenki szúnyogháló alatt aludt. Az este folyamán felbukkant egy fiatal, kicsit együgyű indiai remete és az ukrán boszorkány nője, akivel hét hónapja vannak együtt, illetve néhány orosz nomád, akik régóta táboroznak ott, köztük egy öregebb ember, aki nem beszélt angolul, de állítólag ismerte Hruscsov és Brezsnyev elvtársakat. Kora reggel, amíg a többiek aludtak, átmentem az oroszokhoz dumálni.
Délelőtt visszamentem a szállásra, hogy Zomborral találkozzak, majd bevásároltunk, és visszamentünk az erdőbe. Nagyrészt ugyanazzal a csapattal kerestünk egy jobb táborhelyet, felbukkant Flow és Dia, majd a bolond páros, Zombor elővette a gitárját, és volt egy varázslatos éjszakánk.
Reggel alvás nélkül visszamentem az Ave Maria-ba, majd átszállással átbuszoztam Anjunára, hogy a megrendelést teljesítsem. A buszon találkoztam Misivel, egy izraeli-magyar sráccal, aki előző nap érkezett Indiába. A következő két nap búcsúzkodásról szólt. El kellett köszönni régi és új barátoktól, mint Ramutól és Amartól, a szakácstól és pincértől, akikkel sokat beszélgettünk. 19-én, péntek reggel még főzött nekem Ramu egy ajándékreggelit, majd továbbindultam.
Busszal, egy átszállással elmentem Thivim-be, a vasútállomásra, ahonnét elvonatoztam Ahmedabadba, továbbuszoztam Bhavnagarba, majd kis fennakadással elbuszoztam Trapaj-ba. Sajnos ez utóbbi busz lerobbant, így visszamentem a buszállomásra, hogy legyen ülőhelyem a következő buszon. Trapaj-ból elkezdtem sétálni Alang, a hajóbontó telep felé, de azonnal megállt egy kocsi, és betessékeltek. Alang-ba nem sikerült bejutnom, mert külön engedély kell hozzá egy minisztériumtól és követségi ajánlás. Az út mentén van néhány bolt, némelyikben készítettem néhány fotót, és kérdeztem árat. Erről lesz egy külön poszt, nem túl hosszú. Szombat délután lévén a legtöbb helyen nem volt senki, és vasárnap, hétfőn sem sokan nyitnak ki, így nem vettem ki drága szobát, hanem visszaindultam Bhavnagar felé. Mivel este értem oda, értelmetlen lett volna továbbmennem, kerestem egy szobát. Végül találtam 150-ért az Everest guesthouse-ban, majd kerestem egy kifőzdét, és aludtam. Reggel fogtam egy buszt Ahmedabadba, majd egy másikat Udaipurba. Tegnapra már csak egy sleeper-jegy lett volna 1600-ért, így ma estére foglaltam 550-ért ülőhelyet Delhiig, ahová holnap délelőtt érek a busszal. Kerestem szállást, a mobilom kicsúszott a zsebemből a tuktukban, de a szállásadóm felhívta, így 150-ért visszahozta a tuktukos. Délelőtt kicsit sétáltam a külvárosban. Mivel már voltam itt kétszer, és nincs útitársam, így most nem nézegettem tavakat, palotákat, templomokat. A szálláson van wifi, így neteztem, és megírtam ezt az összefoglalót.
A napokban töltök fel képeket, néhányat ebbe a posztba is beillesztek majd, és talán néhány intermezzóval kiegészítem, de egyelőre elégedjetek meg a pőre szöveggel. Uff
janifromhungary 